nekem nem volt még számtech órám általánosban, mert akkor még nem volt elterjed a számítógép, cserébe technika óra volt Tamásbával.
nagyszerű szórakozás volt, hajót faragtunk tömbfából, autót hajtogattunk aluminiumlapokból, és egyszer még főztünk is a technikaterem végében felállított gáztűzhelyen.
én paprikáskrumplit készítettem, azután pedig banánturmixot szerettem volna (banán akkoriban már volt), de nem volt turmix, ezért összemancsolási technikával pépesítettem a gyümölcsöt. Tamásbá kettest adott.
az volt, hogy mindig megkérdeztük az épp a mellettünk levő gépnél ülő, a számítógéphez semmit sem értő idióta osztálytársunktól, hogy “adjak rá powert?” Miután rávágta, hogy “persze”, megnyomtuk a power gombot, aminek ugye egy feladat elvégzése közben tanár-sértett egyformán örült.
kettest kaptam az aluminiumlemezbol hajtogatott hamutartomra, ezzel egy eletre elvette a kedvemet Bandibá minden hasonlo tevekenysegtol. fozni nalunk sajnos csak a csajok fozhettek :-(
még mindig megvan a periszkóp, amit technikaórán csináltam. és nekünk volt számtech is, technika is általánosban